Üdvözlünk a Csepelring legújabb kihívásában, ahol az autóversenyek izgalmát ötvöztük a box szabályaival. Ez a világon egyedülálló sportág izgalmas kihívást kínál azoknak, akik nincsenek megelégedve a hagyományos, tömeges autóversenyekkel. Itt az egyéni ügyesség és a gyors döntéshozatal áll a középpontban.
➡️Alapvető Szabályok:
Minden meccshez: csak két 18 év feletti versenyzőre van szükség..
Időtartam: kb. 30 perc (ebből 10 perc edzés és további 10 perc a mérkőzés)
Előkészületek: A versenyzőknek előzetes időpontfoglalással kell jelentkezniük, majd a helyszíni regisztráció után 10 perc gyakorlási idő áll rendelkezésre a pálya megismerésére (5 perc gokartozás menetirány szerint, további 5 perc fordított menetirányban). A felkészülést befejezve a pilóták közösen eldöntik, hogy melyik irányba szeretnének majd haladni a mérkőzésen. Ezt követően egy eligazításra kerül sor, és a pálya személyzete az aktuális menetirány szerint elhelyezi a gokartokat az indulási pontokon. (A gokartok egymástól minden irányban egyenlő távolságra vannak elhelyezve a vonalvezetésen.)
⏱️A Verseny Indítása:
LeMans-i Rajt: A verseny futva indul, a versenyzőknek a saját gokartjukhoz kell sprintelniük. Aki elsőként ül be és indul el, az egy pontot kap.
❗Pontszerzés:
Utolérés: Amennyiben egy versenyző megközelíti (1 gokartnyi távolságon belül ér) az előtte haladót, pontot szerez.
Előzés: Aki sportszerűen megelőzi az ellenfelét, az azonnal győz a meccsen.
Leggyorsabb Kör: Ha a rendelkezésre álló idő letelt, (10 perc) a leggyorsabb körért járó extra pontot is hozzáadjuk a versenyző pontszámához.
⚠️ Büntetések:
Szabálytalanság: Ütközés vagy egyéb szabálytalanság esetén mindkét versenyző pontlevonásban részesül!
Kizárás: A másokat veszélyeztető versenyzőket azonnal kizárjuk a futamból!
❌A Meccs Vége:
Pontozással: Ha az előírt 10 perc letelik, a több ponttal rendelkező versenyző győz. Amennyiben egyenlő az állás, a meccs eredménye: döntetlen.
Előzéssel: Az előzéssel azonnali győzelem érhető el, ez "kiütésnek" számít.
Kizárással: A szabályok radikális megsértése vagy sportszerűtlen viselkedés esetén az adott versenyző azonnali kizárást szenved.
Kieséssel: Ha műszaki hiba történik, a versenyző kiesik a futamból.
Kezdő Pontok:
Minden versenyző 2 ponttal kezdi a futamot. ✌️ (Ha valakinek elfogynak a pontjai a büntetések miatt, kiesett a versenyből!)
2025. Csepelring - Minden jog fenntartva!
Emlékeztetünk, hogy ez nem csak egy sport, hanem egy modernkori gladiátor harc. Itt minden versenyzőnek egyetlen esélye van a győzelemre. Készülj fel, koncentrálj és használd ki a lehetőséget, hogy bebizonyítsd: Te vagy a legjobb!
"Amivel egy kis előnyre tehetsz majd szert: Jó állóképesség, lobbanékonyság, kiváló vezetéstechnika, sportszerűség és stratégiai gondolkodás."
Nyertes: | Leggyorsabb köridő: | A verseny kimenetele: | Vesztes: | Leggyorsabb köridő: |
---|---|---|---|---|
B. Botond | 14.911 | KO | I. Péter | 15.342 |
B. Péter | 14.906 | Döntetlen | B. Tamás | 15.071 |
F. Zoltán | 14.918 | Pontozás | L. Zoltán | 15.078 |
H. Dávid | 14.336 | KO | M. Csenge | 14.351 |
N. László | 14.773 | Döntetlen | K. Krisztián | 15.042 |
B. Botond | 14.884 | KO | T. Kristóf | 15.201 |
B. Botond | 14.391 | KO | I. Péter | 15.148 |
Cs. Alex | 16.213 | KO | B. Dominik | 1 kör alatt vége |
I. Péter | 14.824 | KO | T. Kristóf | 15.283 |
B. Gergő | 14.697 | Pontozás | M. Csenge | 15.120 |
R. Márk | 15.452 | Döntetlen | O. Richárd | 15.630 |
Zs. Milán | 15.140 | Döntetlen | V. Krisztina | 17.153 |
M. Csenge | 14.541 | Pontozás | H. Dávid | 14.666 |
M. Csenge | 14.642 | KO | Sz. Tomi | 14.891 |
N. Nándor | 16.034 | Döntetlen | M. Szilvia | 16.222 |
R. István | 15.960 | Pontozás | G. János | 16.220 |
Sz. Máté | 14.672 | Döntetlen | R. Levente | 14.941 |
E. Dávid | 15.891 | Pontozás | Cs. Virág | 16.195 |
M. Szabolcs | 14.741 | KO | L. Hanna | 16.316 |
Davyol | 15.130 | KO | Vitalli | 16.391 |
M. Csenge | 14.318 | Döntetlen | H. Dávid | 14.555 |
M. Csenge | 14.136 | KO | B. Gergely | 14.271 |
Sz. Patricia | 15.412 | Pontozás | P. Norbert | 15.717 |
M. Csenge | 13.817 | KO | B. Gergely | 14.142 |
H. Dávid | 14.295 | Pontozás | K. József | 14.399 |
H. András | 15.719 | Döntetlen | L. Szilárd | 15.839 |
L.István | 15.078 | KO | H. Dániel | 15.452 |
R. Péter | 14.619 | Döntetlen | A. Dávid | 14.835 |
N. Bence | 16.760 | Pontozás | M.Barbara | 17.359 |
B. Norbert | 17.418 | Pontozás | K. Nóra | 17.203 |